A képviselőház megsemmisítette a Trump által kihirdetett rendkívüli állapotot
13 republikánus képviselő is a demokratákkal együtt voksolt, de Trump még megvétózhatja a döntést.
13 republikánus képviselő is a demokratákkal együtt voksolt, de Trump még megvétózhatja a döntést.
A Donald Trump–Kim Dzsong Un-találkozó lázában ég Hanoi, és nem véletlen, hogy éppen Vietnam lett az újabb kézfogás helyszíne. Az utóbbi nyolc hónap eseményei azonban arra utalnak, hogy Észak-Korea az orránál fogva igyekszik vezetni Trumpot.
Az észak-koreai állami hírügynökség kommentárban figyelmeztette a Kim Dzsong Unnal találkozni készülő Donald Trump amerikai elnököt, hogy ha hallgat a kétkedőkre, történelmi lehetőséget szalaszthat el.
A jogi háborút és a politikai revansot sem érzi nagy árnak az elnök azért, hogy szükséghelyzet elrendelésével kerítsen pénzt a mexikói határra álmodott falra.
Csak húsz napjuk van a vietnamiaknak a felkészülésre.
Az amerikai elnök kedden utasította a védelmi minisztériumot, hogy dolgozza ki az űrhaderő felállításához szükséges törvényjavaslat részleteit.
Jeffrey Rosen kerülhet a márciusban távozó Rod Rosenstein helyére.
Szlovákia és Magyarország az elsők között szenvedné meg az amerikai autóipari védővámok bevezetését - írja a Bloomberg.
Az amerikai szenátor egy videofelvételen bejelentette, hogy indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson, de egyelőre nem tudni, hogy nyilvánosságra hozza-e a felvételt, és ha igen, mikor.
Szijjártó Pétert és a kormányt agyondicsérte a Trump-párti tévé a családpolitikai intézkedések miatt. A középosztály megerősítésének emlegetése viszont nem esik egybe a kormány kommunikációjával.
Könnyen rászedheti Kim Dzsongun.
Az amerikai elnök a személye ellen irányuló megnyilvánulásként értelmezte Spike Lee köszönőbeszédét az esti Oscar-gálán. A legjobb adaptált forgatókönyv díját elnyerő rendező ugyanis a 2020-as amerikai elnökválasztásról is szót ejtett.
Szombaton érkezett Kínába az észak-koreai vezető, aki szerdán, Vietnámban találkozik másodszor Donald Trumppal.
A Fehér Ház új rendelkezése értelmében az ilyen intézmények a jövőben nem pályázhatnak szövetségi támogatásokra.
Andrew Brunsont a török puccskísérlet után tartóztatták le. Feleségének a dédapja volt magyar.
Az Egyesült Államok elnöke szokásosan a Twitteren üzente meg, mit vár az amerikai vállalatoktól. Annak ellenére, hogy a kívánsága egyelőre inkább sci-fi, mint rövid távon megvalósítható dolog.
Óriási károkat okozhat a vámháború.
Március elején találkozhat Andrej Babis Donald Trumppal.
Már a jövő héten lezárhatják a vizsgálatot a 2016-os amerikai elnökválasztás befolyásolásáról.